Kerti építmények


Még a tervezés elején fontos meghatároznunk, hogy milyen nagyobb jellegű építményt képzelünk el a kert részeként. Mivel egy szaletli, pagoda, kerti sütő, esetleg egy szobor, egy kút igen látványos eleme lehet a kertnek – kiváltképp, ha a kert maga sem túl nagy -, így különös gonddal kell megtervezni azok elhelyezkedését. A cél az, hogy a kert betölthesse az igények szerinti funkcióját, ugyanakkor az oda tervezett építmények ne rombolják le az összképet, hanem tegyék azt teljessé. Bele kell illeszkedniük a tájba, a körülöttük élő növények jellegét ki kell emelnie, és általánosságban a kert részévé kell válnia.
A tervezés fázisában minden tapasztalatunkkal azon leszünk, hogy az Ön elképzeléseit a lehető legharmonikusabb formában valósítsuk meg. Figyelembe vesszük majd, hogy általánosságban mely funkcióit használja a leginkább a kertnek, javaslatokat teszünk majd a kerti építmények jellegére, formájára, méretére és elhelyezkedésére is – természetesen csak akkor, ha Önben nincs nagyon konkrétan kialakult elképzelés. Ahogy minden kert, úgy minden kerti építmény egyszeri és megismételhetetlen, hiszen ugyanaz az építmény sem mutathat ugyanúgy két eltérő kertben. Törekedni fogunk arra, hogy az Ön kertje, és a benne elhelyezkedő összes elem tükrözze azt a harmóniát, amit a megbízáskor Ön megálmodott.

árajánlatkérő űrlap


    © Park-m | Az oldalt fejlesztette:

    ujweboldal.hu

    2024